Döbrököz polgármestere a 65-ös úton történt baleset egyik sérültje
Két autó frontálisan ütközött, egy harmadik, hogy elkerülje a karambolt, az árokba hajtott.
Két autó frontálisan ütközött, egy harmadik, hogy elkerülje a karambolt, az árokba hajtott.
A rókákra volt, hogy egyszerre több kutyát is ráengedtek, hogy megnézzék, azok mennyi idő alatt tudják megölni őket.
Rövid idő alatt 70 mm-nél is több csapadék zúdult le a településre a helyiek szerint.
Az ápolóra és az orvosra is pénzbüntetést kért az ügyészség.
Egy személyautó és egy fát szállító teherautó ütközött az 55-ös főúton.
A speciális nevelési igényű gyerekeket bántalmazó gyermekotthoni dolgozóra felfüggesztett börtönbüntetés vár.
Egy Tolna megyei birtokról szökött meg még kedden egy 6 éves hím kenguru; tetemére egy erdőben találtak rá.
Több nyugati megyében is kiöntöttek a természetes vizek, volt, ahol egy autót is elsodort a hirtelen vízfolyam.
Számlákat nyitott, majd Ghánába küldte a bankkártyákat a 69 éves nő. Amikor a számlákat zárolták, rokonait vette rá a pénzmosásban való együttműködésre.
Az állat szilveszter éjszaka tűnt el. Sértetlenül került vissza a tulajdonosához.
A rendőrség azt közölte, hogy gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor.
Előállították a rendőrök a sofőrt, aki mellett még két felnőtt és két gyerek is utazott.
Azóta ismét rács mögött.
A gyerekeknek mostantól máshová kell iskolába járniuk, lesz például, aki egy konténer-osztályteremben fog tanulni.
A gyanú szerint a 39 éves férfi társaival egy fiatal lányt futtatott, szállásért és ételért cserébe.
Néhány óra alatt 59 autóst kaptak el a Tolna megyei rendőrök gyorshajtás miatt.
A Baranya megyei eseteket is Szekszárdra viszik, holott Pécsen még Covid-osztály is van.
A nyitva hagyott spájz- és fürdőszobaablakok voltak azoknak a házaknak a gyenge pontjai, amiket egy dél-dunántúli banda tagjai kipakoltak.
A körzeti megbízott mentette meg az életét.